Szeles időjárással megyünk neki a hétvégének, ami borongós, esős lesz. Mondhatni jön a bekuckózós idő. Most, hogy lesz idő olvasni, írunk is arról, hogy az amerikai választás hajrájában tulajdonképpen mit ígér a választóknak Kamala Harris és Donald Trump. És arról is, hogy ezek az ígéretek mennyire megvalósíthatók.
Ma az Adalbert és a Damján nevűek ünnepelnek, isten éltesse őket! És sok boldogságot az ország egyik legszebb épületének! 140 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én nyitotta meg a kapuit a Magyar Állami Operaház az Andrássy úton. Akkor még „Királyi” volt az állami helyén, ennek megfelelően az épületet I. Ferenc József császár avatta fel. A nyitó díszelőadáson Erkel Ferenc vezényelt.
Az opera akkoriban a városi élet legrangosabb szórakozása volt, így óriási érdeklődés övezte az Ybl Miklós által tervezte új épületet. Nem aprózta el, pontosan 751 tervet készített, mire végzett. Az építési programot a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozta meg. Kitétel volt például, hogy neoreneszánsz stílusban épüljön meg, és hogy legyen kocsifeljáró a főhomlokzaton.
Az épület még mindig az egyik legnépszerűbb látványosságunk, ami nem is csoda, minden ízében gyönyörű. Itt található Magyarország legnagyobb összefüggő szekkója is: a terem mennyezetén 45 méter kerületű alkotásban festette meg Lotz Károly a zene megdicsőülését ábrázoló alkotását (az épület többi pontján is kiváló magyar művészek dolgoztak).
De mi az a szekkó? Az olasz eredetű kifejezés azt jelenti: szárazon. A szekkó majdnem olyan, mint a freskó, csak olcsóbb, mivel nem nedves, hanem száraz falra viszik fel.
A felvitt festékrészecskéknek így külön kötőanyag kell, hogy odatapadjanak a falhoz, például tojás, tempera, ragasztó. De mivel a szemcsék nem ágyazódnak be a vakolatba, csak a fal felületén maradnak, ezek a festmények sokkal sérülékenyebbek is. Előfordul az is, hogy a freskó és a szekkó technikát is használják ugyanazon a művön.
Te voltál már az Operaházban? És tetszett, ahogy kinéz? Írd meg nekünk a belső üzenetküldőben!