Baján ma, Mohácsnál pedig kedden várható a Duna tetőzése. Budapesten viszont már elkezdődött az apadás, kedden minden bizonnyal elkezdődhet a takarítás. A tervek szerint a hét második felében már visszaállhat a rend a rakpartokon. A metró már újra megáll a Batthyány téren, a rakparti villamosok újraindítására viszont még várni kell. (24.hu)
Karácsony Gergely főpolgármester egy egyperces time-lapse videót is megosztott arról, hogyan árasztotta el a budapesti rakpartokat a Duna. Ide kattintva meg tudjátok nézni.
Erős ellentmondásba került saját magával a kormány a sulis mobiltiltás kapcsán. Ugyanis Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár újra elindította a Millió lépés az iskoláért programot, amiben – tadam – egy mobilappal lehet részt venni. A mától induló, 11 hétig tartó versenyben a résztvevőknek (diákoknak) virtuálisan teljesíteniük kell az Országos Kékkört, ami kb. 2550 kilométer, ahhoz, hogy iskolájuk részt vehessen egy sorsoláson. Ezen egymillió forint értékű sporteszköz-támogatást nyerhetnek. Na most a suliban nem lehet okoseszközt használni, tesiórán sem okosórát. A Népszava kíváncsi volt az ellentmondásra, amire a Miniszterelnökség azt válaszolta a lapnak, hogy ez a tiltás szerintük nem okoz jelentős változást, a diákok az iskolaidő közbeni lépéseket külön is regisztrálni tudják. Hogy ezt mégis hogyan lehet megoldani (mérni?), arra nem adtak választ. (Népszava)
Megrongálták az ARC kiállítás egyik plakátját a Mi Hazánk Mozgalom aktivistái. A kiállítás szervezői szerint az őrszolgálaton keresztül egy, a párt alelnöke, Dúró Dóra vezette csoport jelezte nekik, hogy arra készülnek, pár emberrel kézen fogva körülállják a „családellenes” képeket a kiállítás területén, de nem terveznek semmi mást. Ehhez képest az egyik kiállított plakátot átragasztották. Alább mutatjuk az eredeti, majd az átragasztott képet:
Nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke – ezt egy vasárnapi Facebook-videóban jelentette be. Egyúttal felsorolta azt a 10 képviselőt, aki viszont tag lesz. Pénteken írtunk nektek arról, hogy Magyar titkos tárgyalást folytatott Kovács Gergellyel, a Kutyapárt társelnökével és Vitézy Dáviddal, amiben egy olyan koalícióról (szövetségről) egyeztettek a Fővárosi Közgyűlésben, amiben nem lenne a Fidesz és Demokratikus Koalíció sem. Végül ez az elképzelés elbukott. (Facebook)
Oprah Winfrey-t ekézte az amerikai elnökválasztás republikánus-jelöltje, Donald Trump. Korábban Taylor Swiftről is közölte, hogy utálja, miután az a demokrata jelöltet, Kamala Harrist biztosította támogatásáról. Most Oprah, a talkshow-királynő is megkapta a magáét. „Ez nem az igazi Oprah” – írta a Truth Social nevű oldalon Trump, miközben ment a demokrata párt virtuális kampánygyűjtése, aminek Oprah volt a házigazdája. A Truth Social egyébként Trump saját közösségi médiája. Trump hosszasan ecsetelte, hogy egykor még kedvelte Oprah-t, akinek a műsorában is járt. (HVG)
Mexikói kajára fájt a foga a hollywoodi sztár Woody Harrelsonnak, aki Magyarországon forgatja a Szemfényvesztők című film harmadik részét. Az Emmy-díjas színész a szabadidejében most a Madách téren hallgatta meg a Los Koyotes zenekart, majd betért az ott lévő mexikói étterembe, és szívesen fotózkodott is a rajongókkal. (444.hu)
Javult az óriáspandák helyzete. Már nem veszélyeztetett, csak sebezhető természetvédelmi kategóriába esnek a Kínában őshonos állatok. Ez a kutatók szerint bár pozitív hír, nem jelenti azt, hogy minden oké velük. A vadon élő pandák 33 elkülönült csoportra szakadtak, és a helyzetük változó. Például a barna bundájáról híres Csinling-pandákra nagyobb figyelmet kell majd fordítani. A kutatók most a különféle csoportok genetikai térképét elemzik, hogy minél tovább életben tudják tartani ezt a nem túl okos, ám annál cukibb állatot. (National Geographic)