Itt az árhullám, ezrek dolgoznak a gátakon. Jó alkalom ez töprengeni a világ leghíresebb áradásán: a mindent elpusztító özönvízen, amit mi a Bibliából, Noé történetéből ismerünk.
A sztori röviden: az emberek csupa gonoszságot műveltek, ezért Isten felhúzta magát. Úgy döntött, törli az egészet és új játékot kezd. Ezt egy óriási özönvízzel kívánta véghezvinni, ami azt is jelzi, hogy a halakra és a polipokra nem volt zabos, a szárazföldi állatokra viszont valamiért igen. De mielőtt megnyomta volna a gombot, arra gondolt, hogy mégsem pusztít el mindent nyomtalanul. Ezért megparancsolta Noénak (aki eszerint az egyetlen rendes ember volt a világon), hogy építsen egy böhöm nagy hajót, és arra vigyen fel minden állatból párat, hogy megmaradjanak. Ezt Noé meg is tette (de nem tudjuk, honnan szerzett koalát). Jött a víz, aztán amikor levonult, akkor kikötött egy hegyen, és az ő családja meg a hajó állatai újra benépesítették a Földet. A történet tanulsága, hogy mindig csinálj biztonsági mentést, mielőtt törölsz valamit.
Nálunk kevésbé közismert, de szinte minden vallásnak, minden civilizációnak megvan a hasonló története. Kínában, Hawaiion, Indiában, a dél-amerikai indiánoknál, az ókori görögöknél mind megtaláljuk a pusztító árvizet, amit egy hajón vészeltek át az emberek és az állatok. A legismertebb a sumér Gilgames-eposz. Ez szinte szóról szóra megegyezik a Noé-mondával. Még az árvíz végén kiengedett galamb is benne van, amely a csőrében hozott olajággal jelzi, hogy a vész elmúlt és béke van.
A Gilgames-mondakör jóval régebbi, mint a Biblia, és nagyon valószínű, hogy az Ószövetség zsidó szerzői ebből, vagy még korábbi regékből alkották meg a maguk változatát.
De ha ilyen sok nép megemlékezik az özönvízről, az vajon nem azt jelenti-e, hogy tényleg megtörtént?
Nincs is ennyi víz
Nos, az egész élővilágot elpusztító özönvíz gyakorlatilag lehetetlen. Ha „megnyílnának az egek”, ahogy a Biblia írja, és a légkörben lévő összes víz leesne, az a szárazföld nagy részén körülbelül két centiméter magas tócsa lenne. Ez persze kellemetlen, de hajóépítést nem indokol. Ha hozzáadjuk ehhez a sarki jeget és a gleccserek vizét, az tengerszint felett 60 méteres vízréteget eredményez. Ez már sokfelé katasztrófát jelentene. De például Magyarország területének nagy része jóval efölött van, még a legalacsonyabb pont is 75 méteren. Szóval ez nekünk leginkább egy menekülthullámot jelentene, nem pedig hömpölygő tengert. És Noé is előbb cuccolna fel a legközelebbi hegyre, mint hogy anyahajót építsen fából.
No persze az Isten azért Isten, hogy csodát tegyen, ha kedve van, éppenséggel kérhetett kölcsön vizet más bolygókról is, ha már ez a heppje. Csakhogy a világméretű árvíznek lenne más nyoma is, mint egy csomó legenda. És innentől a szó a geológusoké: a földtannal, kőzetekkel foglalkozó tudósoké. A víz nyomot hagy a geológiai rétegekben. Az üledék, a vízzel kölcsönhatásba lépő ásványok elárulják, mikor és mennyi ideig volt víz alatt egy terület. Annyi biztos, hogy nem tudunk az egész világot egy időben elárasztó vízözönről.
Noé történetének további gyenge pontja, hogy egy csomó állat több ezer kilométerre élt az ő hajójától. Hogyan kerültek rá a pingvinek, kacsacsőrű emlősök és lámák?
Mekkora a világ?
Miért mesél mégis ennyi vallás és monda róla? A válasz valószínűleg az, hogy mást jelentett a világ öt- vagy tízezer évvel ezelőtt, mint ma. Tudjuk például, hogy körülbelül hétezer éve a Földközi-tenger vize utat talált az addig elszigetelt Fekete-tengerbe. Ez óriási áradással járt az utóbbi környékén, a mai Ukrajna és Törökország területén. Tudjuk azt is, hogy a legkorábbi településeket az utóbbi környéken fedezték fel. Az ott élő emberek számára valóban az egész ismert világ pusztult el akkor. A falujuk, a szomszéd falu, a termőföld – minden, amiről egyáltalán tudtak. Dél-Amerikában eközben egyáltalán nem volt árvíz, de hát fogalmuk sem volt arról, hogy Amerika egyáltalán létezik. Nem biztos, de lehetséges, hogy ez az esemény a gyökere a közel-keleti, így a sumér és az ószövetségi mítoszoknak.
Máskor viszont az inka indiánok, az indiaiak vagy épp a finnek szembesültek az árvízzel, vagy a szökőárral. A helyi katasztrófákat pedig nemzedékeken át mesélték, és beillesztették a vallásukba, hiedelmeikbe. Így gyakran jelenik meg az a magyarázat is, hogy az özönvíz a bűnök következménye. Ez legalább valami megoldást nyújt a tehetetlen embernek. Aki remélheti, hogy ha ezután jó lesz, akkor megússza. Illetve nem kell úsznia.
Ez az egyik rettegett elemi csapás, ami még ma is szörnyű károkat okoz. Pedig ma már sokkal nagyobb hajókat tudunk építeni, mint a mesebeli bárka. Sőt helikopterek, lánctalpasok, daruk és dömperek segítenek az áradásokban, de megakadályozni nem vagyunk képesek. Viszont tudjuk, hogy nem az egész világot önti el a víz.
A bűnöktől azért nem teljesen független, ami történik. Az ember okozta klímaváltozásnak van szerepe a mostani árvízben. És ha nem is a világot, de a csendes-óceáni szigeteket el fogja nyelni a tenger, ha így megy minden tovább. De ez nem Isten büntetése, hanem fizikai folyamat.