Ma már elvileg nem lesz eső, de szörnyű meleg sem. Boldog névnapot a Bertáknak és Bettináknak!
Egy ideje már nem az iskolai menzán ebédeltek, és napközben is több a lehetőség csipegetni ezt-azt. De miért van, hogy az embernek szinte sosem az jut eszébe, hogy befalna egy fej salátát vagy egy nyers sárgarépát? Legalábbis sokkal gyakrabban vágyunk egy szelet csokira, egy hamburgermenüre, csipszre, sajtos tallérra, vaníliás karikára… és a legtöbb boltban többféle csoki van, mint felvágott. Pedig tudjuk, hogy egészségtelen!
És ez mindig így volt, akkor is, amikor nem volt még a boltban csoki. Kétszáz éve is cukmist akartak a gyerekek, vagyis édességet. Mézeskalácsot, törökmézet, kandiscukrot, csiripiszlit és döföttyűt – az utóbbi kettő mézes lepény volt. Vagy medveszart – már elnézést, ez volt a medvecukor népi neve. Ez az édesgyökérből készült csemege ma már csak érdekesség náluk, de az északi népek még mindig lelkesen rágcsálják. A medvéhez nincs amúgy sok köze, noha a medve híresen édesszájú, a mézért bármire képes. Csak hát ő lemozogja a kalóriákat, télen meg fogyókúrázik egy komolyat.
Na hát erről írunk ma egyebek mellett: hogy miért bolondulunk annyira az egészségtelen kajákért. Nem szentbeszéd lesz, csak tények. És még egy csomó érdekes és fontos tény hozzá egész nap. Jó mulatást!