Mint reggel megírtuk nektek, visszalépett a főpolgármesteri versenyből a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra. A Fidesz ezzel hosszú évtizedek óta először nem állít jelöltet. Karácsony Gergely jelenlegi polgármester azonban így reagált a hírre: „Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku. Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje.” A vasárnapi választáson tehát Vitézy és Karácsony között dől el, ki lesz a főpolgármester. (Hvg.hu)
Sajtótájékoztatót tartott Vitézy Dávid, miután kiderült, hogy Szentkirályi Alexandra visszalép. Vitézy azt mondta: „Főpolgármesterként nem fogok koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val. Ügyek és a programom mentén teremtünk többséget a Fővárosi Közgyűlésben.” Hozzátette: nem tudott a Fidesz lépéséről, és semmilyen egyeztetést nem folytatott a kormánypárttal. Ugyanezt mondta egyébként a visszalépő Szentkirályi Alexandra is, akit a Telex egy teraszon kapott mikrofonvégre. Hozzátette, az ő döntése volt a visszalépés, de egyeztetett Orbán Viktorral. (Telex)
Elég problémás egy hirtelen visszalépés, mert ilyenkorra már kész vannak a szavazólapok. Két nappal a választás előtt már nem gyártják újra a főpolgármesteri szavazólapokat Szentkirályi Alexandra visszalépése után. Ehelyett mindegyiken áthúzzák a fideszes politikus nevét. Ez összesen 1 millió 364 ezer lapot jelent. A főpolgármester-jelölt nevét a 23 budapesti kerület helyi választási irodája húzza át a szavazólapon. (24.hu)
Diónyi jég verte el Budapest északi kerületeit a kora délután kialakult zivatarban. A vihar fákat is kidöntött a III., IV. és XV. kerületben, ezek villanyvezetékeket rongáltak meg, illetve az utakat zárták el. A károk elhárítását megkezdték a tűzoltók. (Időkép)
Újabb tüntetést tart Magyar Péter szombaton Budapesten a Hősök terén, a lezárások már pénteken elkezdődnek. Pénteken este kilenc órától az Andrássy utat a Kodály körönd és a Hősök tere között, valamint szombat reggel kilenc órától a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között zárják majd le. Vagyis a buszok, trolik terelve közlekednek majd. (MTI)
Meggyógyított, mentett madarakat és kisemlősöket engedett vissza a Fővárosi Állat- és Növénykert az állatok természetes élőhelyére. Először kora tavasszal engedtek el sünöket, és a napokban a Vác feletti Naszály térségében is. 19 széncinege, 14 fekete rigó, 7 nagy fakopáncs, 1 mezei veréb, 1 házi rozsdafarkú, 1 meggyvágó, valamint 5 nagy pele és 1 sün került vissza a természetbe a vadállatmentő központjukból. (Fővárosi Állat- és Növénykert/ Facebook)
Suzanne Collins írónő bejelentette, hogy 2025-ben új Éhezők viadala-regénye jelenik meg, aminek a címe: Sunrise on the Reaping (Napfelkelte az aratáson). Arról fog szólni, hogy mennyire könnyen vetik alá magukat tömegek a kevés kiválasztott irányításának. Előzménytörténet lesz az eddigi könyvekhez. (Variety)
(Kiemelt képek forrása: Facebook)