Egyre jobban melegszik a levegő, de még mindig bármikor rátok szakadhat az ég, szóval öltözzetek lengén, de legyen nálatok ernyő. Amikor pedig süt a nap, már érdemes vigyázni a leégéssel is. Itt a nyár, na. Még két hét van hátra a tanévből, lassan megírjátok az utolsó tézéket, de egyre nehezebb ezekre tanulni, és ez így van rendjén. Persze, hogy elfáradtatok, rátok is fér a pihenés.
Róbert nap van, ez a név azt jelenti, hogy dicsőség, hírnév. Valamiért mindig ilyen nagy szavak jutottak eszébe a névadóknak az újszülöttekről, sosem az, hogy tutyimutyi vagy pipogya. A szülők azért többnyire jót akarnak a nevekkel, bár néha egészen nagy gaztettekre is képesek. Ha nem hiszed, kérdezd Cseresznye vagy Fahéj nevű ismerősödet. Vagy gondolj arra a gyerekre, akit Rüntyinek akartak elnevezni.
A közelgő hétvégére összeraktunk nektek egy listát romantikus sorozatokból és filmekből. És még mielőtt a fiúk felszisszennének, hogy ez csak a csajoknak való, üzenjük, hogy nem is. Az ajánlatunk többsége kedves és vicces is, szóval popcornt elő, és mehet a mozizás. A felnőttek úgyis el lesznek foglalva a vasárnapi választásokkal, biztos hagynak titeket a tévé előtt léhondálkodni kicsit. Azaz lacsuháskodni. De úgy is mondhatjuk, hogy lustálkodni. Mi viszont nem fogunk egyiket sem, ma is szállítjuk nektek a remek anyagokat, és a híradót, ahogy szoktuk.
Ja és ha még nem válaszoltál a menza-kérdésekre, örülnénk, ha megtennéd ide kattintva! Köszönjük!